ortopéd traumatológus
 

2009-ben a budapesti Semmelweis Egyetemen szereztem általános orvosi diplomát. Ezt követően szülővárosomban, Székesfehérváron a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház baleseti sebészeti osztályán kezdtem dolgozni. 2015-ben szereztem szakvizsgát ortopédiából és traumatológiából. A szakvizsgát követően gyógyító tevékenységemet kórházunk országosan elismert Sportsebészeti Részlegén folytattam. 

2017-ben kezdtem rendelni a budapesti székhelyű Vállcentrumban, ahol kifejezetten vállízületi problémákkal foglalkozunk. Sebészeti tevékenységemet a Budaörsi Egészségügyi Központ egynapos sebészeti részlegén 2018-ban kezdtem el, ahol elsősorban vállízületi műtéteket végzek.

A gyógyítás mellett a kutatói tevékenység is fontos szerepet játszik az életemben. 2012 óta vagyok a Semmelweis Egyetem Doktori Iskolájának doktorandusz hallgatója. Kutatási témám a csontszövet gyógyulási folyamatainak vizsgálata. Az elmúlt években több nemzetközi és hazai tudományos folyóiratban jelent meg közleményem, illetve itthoni és külföldi szakmai kongresszusokon is tartottam előadást vagy voltam előadás társszerzője. 

Munkám során elsősorban a sportsérülésekkel és sportolásból fakadó túlterheléses mozgásszervi bántalmakkal foglalkozom. A betegek leggyakrabban térd- és vállízületi panaszokkal fordulnak hozzám. Az utóbbi években nagy gyakorlatra tettem szert a fenti két ízület sérüléseinek, illetve degeneratív elváltozásainak konzervatív és műtéti kezelésében. A problémák egy része műtét nélkül is kezelhető, de ha mégis sebészi megoldás válik szükségessé, lehetőség szerint törekszem a szervezet számára kisebb megterhelést jelentő, kedvezőbb kozmetikai eredményt hozó artroszkópos beavatkozásokra. Munkám további fontos részét képezik bizonyos típusú vállízületi törések, ízületi kopásos panaszok és a törés utáni állapotok megoldása vállízületi protézis beültetésével. 

A kórházi gyógyító munka mellett lassan tíz éve végzek sportorvosi tevékenységet labdarúgócsapatok mellett. Évekig voltam a Videoton FC és a Puskás Akadémia utánpótláscsapatai, valamint az U18-as nemzeti labdarúgó válogatott csapatorvosa. Jelenleg az NB1-es Puskás Akadémia felnőtt csapatának vagyok a csapatorvosa.

Tagja vagyok a Magyar Ortopédiai Társaságnak és a Magyar Váll- és Könyöksebészek Egyesületének.