foglalkozás-egészségügyi szakorvosjelölt
 

Egyetemi éveim alatt már 2005–2006-ban az OMSZ Budaörsi Mentőállomásán dolgoztam mint mentőápoló. Orvosi diplomámat 2012-ben szereztem meg. 2013 és 2016 között az Uzsoki Utcai Kórház Sürgősségi Osztályán dolgoztam. 2014–2017 között részt vettem Tündérhegyi Európai Pszichoterapeuta Képzésben (TEPKI), 2017-től az ELTE PPK PhD-hallgatója és oktatója vagyok. Foglalkozás-egészségügyi szakvizsgámat 2018-ban szerzem meg.

A Budaörsi Egészségügyi Központ foglalkozás-egészségügyi rendelésén munkaalkalmassági vizsgálatokat végzek, illetve a háziorvosi ügyeleten a sürgősségi betegellátásban veszek részt orvosként és szervezőként.

A foglalkozás-egészségügyi vizsgálatok során igyekszünk kiszűrni a krónikus betegségeket, és kiemelt figyelmet fordítunk a munkahelyi ártalmakkal kapcsolatos panaszokra. Az orvosi vizitek alkalmával pácienseink lelki megterhelésekkel kapcsolatos problémáira kiemelt figyelmet fordítok, amiben pszichoterápiás tanulmányaim nagyban segítenek.

A foglalkozás-egészségügy mellett a háziorvosi ügyeleten is rendszeresen dolgozom, ebben korábbi sürgősségi osztályos munkám nyújt jelentős segítséget. Az ügyeletes munka során szerteágazó kórképekkel találkozunk, ellátásuk során a precíz orvosi beavatkozások mellett a lélektani segítségnyújtás is szerves részét képezi munkámnak.